Do galérie Balatonlellei testvérvárosi tábor 2019 boli pridané fotografie.
Iskolánk idén is lehetőséget kapott, hogy részt vegyen a Balatonlellén megrendezett testvérvárosi táborban, ami július 30-án vette kezdetét.
Miklós Edit tanárnő vezetésével indultunk Esztergomból Budapestre, a gyülekezésre, majd onnan közösen Balatonlelle felé vettük az irányt. Az itt történő elszállásolást bemutatkozó játékok követték, ahol dióhéjban mindenki elmondta nevét, korát, származását és valamennyi hobbiját. A táborban részt vettek romániaiak, magyar-, horvát-, cseh-, lengyelországiak, és mi, szlovákiaiak. Iskolánkból 5 diák érkezett. A 2.c osztályból Kovács Zsófia, Decsi Dominik és Szépe Lénárd, a 3.c osztályból pedig Vincze Virág Vivien és Szabó Konrád.Az első napokban mindegyik csoport bemutatta szülővárosát, annak nevezetességeit, majd a környező sportlehetőségeket. Az iskolánk diákjai a harcművészeteket, illetve a labdajátékokat emelték ki. A hét további részében a mindennapos közös fürdőzés és szórakoztató programok mellett városnézésre és sétahajókázásra is sor került.
Mindemellett a szabad foglalkozás sem maradt el, amit főként újonnan szerzett barátaink közelebbről való megismerésével és sportjátékokkal töltöttünk el. Az angol nyelv segített a közös kommunikációnkban. A tábor legkedveltebb sportja a röplabda lett, amire egy homokos röplabdapálya állt rendelkezésünkre. Táborvezetőink, látva lelkesedésünket a sportok iránt, egy nap asztalitenisz- és röplabdabajnokságot is szerveztek. Örömünkre szolgált újra találkozni az újonnan szerzett tavalyi barátainkkal.Az utolsó napon, augusztus 5-én elbúcsúztunk egymástól, majd tanáraink vezetésével mindannyian hazautaztunk.
Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk e élményekkel teli, felejthetetlen egy hétben. Reméljük, jövőre újra találkozunk.
Szabó Konrád,az iskola III.C osztály diákja
Do galérie V.Ősök Napja hagyományőrző találkozó Bugacon boli pridané fotografie.
Hírek a Párkányi Gimnáziumból. A Bethlen Gábor Alapítvány jóvoltából részt vehettünk az V. Ősök Napja hagyományőrző találkozón Bugacon. Egy lelket melengető élményben volt részünk,hiszen ez a rendezvény őseinknek a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Láthattuk a tradicionális seregszemlét, a harci bemutatókat, a lovas versenyeket és a lovas vetélkedőket, az íjász programokat. Megnézhettük a magyar –hun-avar örökséget bemutató kiállításokat, népzenei és magyar táltos-zenei programokba hallgathattunk bele. Sétálhattunk a hatalmas jurtatábor körül és a kézműves vásárban. Megtekintettük az ünnepi hangulatban álló Kecskemét városát.
Do galérie Záver školského roka 2018/19 Tanévzáró boli pridané fotografie.
Záver školského roka 2018/2019
Odmenili sme najúspešnejších študentov školy za výborný prospech, dochádzku a vzornú reprezentáciu školy za školský rok. Najúspešnejším študentom sa stal Andor Csányi z III.C triedy, ktorý získal cenu riaditeľky školy. Gratulujeme a prajeme vám pohodové letné prázdniny!
2018/2019 Tanévzáró
Jutalomban részesültek azok a diákok, akik kitűnő tanulmányi eredményekkel, hiányzással és a különböző versenyeken elért sikeres eredményekkel képviselték az iskolánkat. Az év tanulója Csákányi Andor lett, a III.C osztály diákja, aki elnyerte az igazgatói serleget. Gratulálunk és kívánunk nektek kellemes nyári szünidőt!
Do galérie Výlet v Szentendre a Vyšehrad - Szentendrei-visegrádi kirándulás boli pridané fotografie.
Do galérie Poznávacia exkurzia Praha - Prágai exkurzió boli pridané fotografie.
Do galérie Zázrak v kotlíku - Csoda a bográcsban boli pridané fotografie.
- Postanie planét v našej slnečnej sústave: prezentácia I.C triedy pod vedením p.prof. Ž.Csongrádyovej
- Olympijský deň: disciplíny beh a štafeta
- Zázrak v kotlíku: súťaž tried vo varení zemiakového paprikáša, víťazný pohár získala trieda III.C
- A bolygók pozíciója naprendszerünkben: Csongrády Ž. tanárnő felügyeletével az I.C osztály bemutatása
- Olimpiai nap: Futás és relé verseny
- Csoda a bográcsban: osztályok paprikáskrumpli főzőversenye, a III.C osztály nyerte meg a vándorserlenget.
Do galérie AquaPhone projekt kreatívne písanie - AquaPhone projekt kreatív írás boli pridané fotografie.
A Párkányi Gymnázium-Gimnázium diákjai Csintalan Zsóka Hanna, Vincze Melinda Erzsébet, Kollár Krisztián, Dávid Lilla, Méri Mátyás, Csákányi Andor az AquaPhone projekt keretében Mila Haugová költő és műfordító vezetésével kreatív írás projektben vehettek részt. Az idei témában "Vágyak, kívánságok" Kollár Krisztián (II.C osztály tanulója) bizonyult a legjobbnak.
A tavalyi győztesünk, Gálik Ramóna volt, aki nagy sikert aratott írásának felolvasásával az AquaPhone közönsége előtt.
Külön örömünkre szolgál, hogy felhívásunkra jelentkezett és a workshopon részt vett egy kedves volt diákunk is Vladimír Halász.
Do galérie XII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál boli pridané fotografie.
Sok szeretettel gratulálunk Méri Mátyásnak, a III.C osztály diákjának, akinek a zsűri odaítélte a XII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál idei Fődíját :-)
Do galérie Obvodné kolo župnej Kalokagatie - A megyei Kalokagátia regionális fordulója boli pridané fotografie.
Dňa 13.6.2019 sa uskutočnilo regionálne kolo župnej KALOKAGATIE - MLADÝ ZÁCHRANÁR v Leviciach, ktorú reprezentoval tím našich študentov pod vedením p.prof.Edity Miklósovej: Dominik Decsi (II.C), Karolina Végh(II.C), Alan Simonek (III.C), Virág Vivien Vincze (III.C), Carmen Németh (III.C) a Konrád Szabó (III.C). Súťažné tímy si pomerali sily v kategóriách: Streľba vzduchovkou, Cestná doprava, Štát a právo, Ekonomika, Rúčkovanie na ľane, Styk s verejnosťou, Sociálne služby, Šport, Hod granátom, História a geografia, Prevencia drogových závislostí, Topografia, Prvá pomoc, BOZP, Kontrolný bod. Ďakujeme súťažnému tímu a gratulujeme!
2019. június 13-án megrendezésre került a megyei KALOKAGÁTIA - FIATAL MENTŐ, regionális fordulója Léván, amelyen az iskolánkat az alábbi diákcsapat képviselte Miklós Edit tanárnő vezetésével: Decsi Dominik (II.C), Végh Karolina (II.C), Simonek Alan (III.C), Vincze Virág Vivien (III. C), Németh Carmen (III.C) és Szabó Konrad (III.C). A középiskolás csapatok kategóriákban versenyeztek: Légpuska lövészet, Közúti szabályok, Állami jog, Gazdaság, Kötélmászás, Közönségszolgálat, Szociális szolgáltatások, Sport, Gránátvetés, Történelem és földrajz, Kábítószer-függőség megelőzés, Topográfia, Elsősegély, Egészség és biztonság , Checkpoint. Köszönet a verseny csapatának és gratulálunk!
Do galérie Rozlúčková slávnosť - Ballagási ünnepély boli pridané fotografie.
Do galérie 10.ročník celoštátnej súťaže Médiastár boli pridané fotografie.
Gratulujeme študentke II.C triedy, Melinde Erzsébet Vincze, ktorá sa zúčastnila 10.ročníka celoštátnej súťaže Médiastár a v kategórii žurnalistika získala úspešné prvé miesto. Prajeme veľa ďalších úspechov!
A 10. Médiasztár országos verseny döntőjében az év újságíró kategóriájában 1.helyezést ért el diákunk, Vincze Melinda Erzsébet, a II.C osztály diákja. Gratulálunk és sok sikert még a továbbiakban!
Do galérie Exkurzia odpadového hospodárstva v Dabasi - Exkurzió a dabasi hulladéküzemben boli pridané fotografie.
V rámci projektu Kruh cirkulárnej ekonomiky sme sa zúčastnili exkurzie v Dabasi, kde sme navštívili závod na zber odpadu a dozvedeli sme sa mnohé informácie o recyklácii, triedení a spracovaní odpadu. Zaujímavá bola pre nás čistička odpadových vôd, pretože sme si vlastne uvedomili, že odpad, hneď ako odhodíme do koša, ešte nekončí svoju púť tam. Je s ním ešte veľa práce, kým sa dostane do závodu na recykláciu. Po triedení odpadu sa balí, t.j. ukladá do zväzkov podobným balíkom slamy. Tieto sa prepravujú veľkými nákladnými vozidlami do recyklačných závodov. Po obhliadke po závode sme sa dozvedeli, prečo je vlastne dôležité všetok odpad vytriediť. Napriek zlému počasiu sme sa o tomto procese mohli veľa dozvedieť. Je pravda, že cesta bola trochu dlhá, ale všetkým zúčastneným sa exkurzia veľmi páčila. My ako budúca generácia, sme si uvedomili, že táto exkurzia spojená s prednáškou bola pre nás nesmierne užitočná, pretože naša Zem musí byť chránená.
I.A a I.C trieda
A Dabasban tervezett Cirkuláris gazdasági kör projektje keretén belül elutazhattunk egy hulladékszelektáló üzembe.Tanulhattunk az újrahasznosításról, a hulladék szelektálásáról és feldolgozásáról. Megtekinthettük a hulladékfeldolgozó üzemet belülről is, mely azért volt érdekes, mert rájöttünk arra, hogy amint bedobjuk a szemetet a kukába, ott még nem ér véget az útja. Sok munka van még vele, amíg eljut az újrahasznosító üzembe. Miután szétválogatják a hulladékot, bálázzák, azaz a szalmabálákhoz hasonló kötegekbe rakják. Ezeket nagy kamionok szállítják el az újrahasznosító üzemekbe. Körbevezettek minket, és elmagyarázták miért fontos a hulladék szelektálása. A rossz idő ellenére is sokat tanulhattunk erről a folyamatról. Igaz, az út kissé hosszú volt, de mindnyájan jól éreztük magunkat. A jövő nemzedékeként hasznos előadás volt, hisz a Földünket meg kell védeni.
I.C és I.A osztály
Do galérie Prípravky na prijímacie skúšky - Felkészítő a felvételi vizsgákra boli pridané fotografie.
Do galérie Celoštátna súťaž XXVIII. Tompa Mihály Országos Verseny Döntője boli pridané fotografie.
Gratulujeme našim študentom, ktorí sa zúčastnili celoštátneho finále súťaže Mihálya Tompu v Rimavskej Sobote, kde získali úspešné bronzové pásmo. Skupine Alárbopavi v zastúpení Boglárky Janicsek, Alexa Lakosa, Árona Bajnoka, Patrície Bélikovej a Virág Vivien Vincze prajeme veľa ďalších úspechov.
Gratulálunk diákjainknak a XXVIII. Tompa Mihály Országos Verseny Döntőjében elért bronzsávos besorolásért a verséneklő kategóriában Rimaszombaton! Sok sikert a továbbiakban Alárbopavi zenekar Janicsek Boglárka, Lakos Alex, Bajnok Áron, Bélik Patrícia és Vincze Virág Vivien képviseletében.
Do galérie Poznávanie rastlín v arboréte Vácrátót - Növényi ismeretek a vácrátóti botanikus kertben boli pridané fotografie.
Do galérie Recitačná súťaž Gyurcsó István szavalóverseny boli pridané fotografie.
Na recitačnej súťaži Štefana Gyurcsóa reprezentovali našu školu Melinda Erzsébet Vinczeová (II.C), Natália Škultétyová (III.C), Cynthia Šándorová (IV.C), Dalma Székelyová (I.C) a Zsóka Hanna Csintalanová (I.C). Melinda Erzsébet Vinczeová sa stala víťazkou v svojej kategórii a Natália Škultétyová sa umiestnila na 3. mieste. Gratulujeme všetkým našim súťažiacim J
A Gyurcsó István Szavalóversenyen iskolánkat Vincze Melinda Erzsébet (II.C), Škultéty Natália (III.C), Šándor Cynthia (IV.C), Székely Dalma (I.C) és Csintalan Zsóka Hanna (I.C) képviselték. Vincze Melinda Erzsébet lett kategóriájának győztese, Škultéty Natália a 3.helyezést kapott. Gratulálunk minden versenyzőnknek J
Do galérie Divadelné predstavenie - Színházlátogatás boli pridané fotografie.
Joe Masteroff - John Kander - Fred Ebb: Kabaret (muzikál)
30. roky 20. storočia Berlín. Clifford Bradshaw, mladý americký románopisec, prichádza do Berlína na Silvestra, aby získal inšpiráciu a skúsenosti pri písaní svojho nového románu. V Kit Kat Clube sa však stretne so Sally s rozvíjajúcou sa anglickou speváčkou, do ktorej sa zamiluje. Ich vzťah nie je ľahký, ale situácia je v mnohých ohľadoch komplikovaná tieňmi mesta slobody, tieňov Tretej ríše.
Joe Masteroff - John Kander - Fred Ebb: Kabaré (musical)
1930. Berlin. Clifford Bradshaw, a fiatal amerikai regényíró szilveszter éjszakáján érkezik Berlinbe, hogy ihletet és tapasztalatot gyűjtsön új regénye megírásához. A Kit Kat Klubban azonban találkozik Sallyvel a feltörekvő angol énekesnővel, akibe beleszeret. Kapcsolatuk sem egyszerű, de a helyzetet sok szempontból bonyolítja, hogy a szabadság és szabadosság városa felett gyülekeznek az árnyak, a Harmadik Birodalom árnyai.
Do galérie Deň poézie - A költészet napja boli pridané fotografie.
Deň maďarskej poézie sa oslavuje od roku 1964, 11.apríla, v deň narodenia Attilu Józsefa. Pri tejto príležitosti podali naši študenti básne klasických a súčasných básnikov. Účinkujúci boli: Cynthia Šándorová (IV.C), Dalma Székelyová (I.C), Hanna Zsóka Csintalanová (I.C), Melinda Erzsébet Vinczeová (II.C) a hudobná skupina muzických básní Alárbopavi (III.C): Alex Lakos , Patrícia Béliková, Virág Vivien Vinczeová a Boglárka Janicseková.
A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik. Ebből az alkalomból klasszikus és kortárs költők verseit adták elő diákjaink. Szereplők voltak: Šándor Cynthia (IV.C), Székely Dalma (I.C), Csintalan Hanna Zsóka (I.C), Vincze Melinda Erzsébet (II.C) és az Alárbopavi band (III.C), akik megzenésített verseket adtak elő: Lakos Alex, Bélik Patrícia, Vincze Virág Vivien és Janicsek Boglárka.
Do galérie Návšteva 46. Strážcu mosta Márie Valérie – 46. Mária Valéria hídőr látogatása boli pridané fotografie.
Návšteva 46. Strážcu mosta Márie Valérie – 46. Mária Valéria hídőr látogatása
Navštívil nás v poradí 46. Strážca mosta Márie Valérie, Jacob Minter, z Waterburg Center, Vermont, USA. Jacob je skladateľom a všestranným hudobníkom, ktorý sa špecializuje na divadelnú hudbu a vokálny výkon. Zaujal nás svojou osobnosťou a zaujímavou prednáškou o jeho súčasnej tvorbe.
Meglátogatott bennünket sorrendjében a 46-ik Mária Valéria hídőr, Jacob Minter, Waterburg Center, Vermont, Amerikai Egyesült Államokból. Jacob zeneszerző és sokoldalú zenész, aki a színházi zenére és énekteljesítményre szakosodott. Elragadtatott bennünket a személyiségével és a kortárs munkájával kapcsolatos érdekes előadásával.